triatlon

szurkolók

IRONTEAM

IRONTEAM

IRONTEAM

Hírek, Aktuális
 Már csak pár nap és indul a regisztráció! 2011-09-04 

Ahogy azt már olvashattátok is plakátokon, vagy interneten, a fesztivál négy eseményt foglal majd magába. A fő irány, a fesztivál nevéhez hűen természetesen a triatlon. Ebben a sportágban, a talán legnépszerűbb sprint távot egyedülálló módon integráljuk majd a legkevesebb tömegbázissal rendelkező ultratriatlon szakággal, ugyanis a sprint és a dupla ironman egy időpontban, egy helyszínen és együtt rajtol majd. A sprint távon indulók számára a 760 méteres pályán, 750 métert kell úszniuk, hiszen 10 méterrel az ultrások elől rajtolnak majd el, majd 20 km-t kerékpároznak Magyarhertelenden keresztül Bodolyabérig és vissza, végezetül pedig csodálatos környezetben a tóparti sétányon teljesítik majd futva az 5 km-es távot.
 A sprinterek, a célba érkezésüket követően, fújhatnak majd egyet a központi fesztiválsátor alatt, ahol a rajtszámmal rendelkező versenyzőknek virslit és hűsítő italt is felszolgálunk majd. Ezt követően pedig, a délutáni óráktól a versenyközpont szomszédságában lévő Aquapark nyújt majd ingyenes hűsítő menedéket és önfeledt szórakozási lehetőséget mindazok számára, akik a szombati sprint távon kívül, a vasárnapi középtávra is neveztek, hiszen a Mecsek leendő bajnokainak szüksége lesz a megfelelő regenerálódásra a vasárnapi rajtig. Ezt a lehetőséget tehát csak azok tudják majd igénybe venni, akik szombaton és vasárnap is rajthoz állnak!!! Természetesen a vasárnapi célba érkezést követően is lesz lehetőségük a hűsítő habokba mártózni, vagy csusszanni egyet-kettőt a víziparkban található játokokon. S hogy a hangulat megfelelő legyen, valamint az ultrások versenyét is többen megtekinthessék, a pálya vonalvezetését úgy terveztük meg, hogy a központi fesztiválsátorból a kerékpáros és a futó pályán zajló eseményeket is követni lehessen.Így tehát a középtávon indulók számára rendezendő szombat esti tészta-party alatt is folyamatosan szurkolhatunk az elszánt és kivételes, emberfeletti teljesítményt nyújtó ultrás versenyzőknek. A szombati és vasárnapi nap folyamán természetesen folyamatosan DJ tolja majd a ritmust a versenyzők lába alá, hogy ne csak a fáradtságtól rázza őket a hideg:-) A DJ pult a fesztiválsátor mellett felállított színpadon található majd, közvetlenül a versenyközpont futó-fordítójánál. A szombat délután még egy családi futást is tartogat, amely a sprint táv eredményhirdetése után kerül majd megrendezésre. Ám ezen kívül lesz még zsákban futás, valamint feleség cipelő verseny is. A gyermekeknek pedig az egész hétvége során légvárral és arcfestéssel is kedveskedünk majd.Kedvcsinálónak talán ennyi is elég volt, további információk hamarosan az www.ironteam.hu oldalon. Sikeres Felkészülést Mindenkinek!
 



 
 
Lap tetejére
 
Támogatóink
Partnereink