triatlon

szurkolók

IRONTEAM

IRONTEAM

IRONTEAM

Hírek, Aktuális
 Dupla Ironman EB-Murska Sobota (Bakovci) 2011-09-02 

Még mindig nagyon fáradtnak érzem magam, így a beszámolómat is felettébb tényszerűen próbálom megírni. Másrészt pedig nem is tudnám megfelelően éreztetni azt, ami 3-4 nap alatt történt velem, illetve velünk. Még a mai napig sem sikerült megértenem egy-két dolgot, de ez már nem is igazán foglalkoztat. A lényeg: Indulás vidáman, jó hangulatban...      
Autópályán defekt a Norbiéknál, de megoldották. Megérkezést követően sátrak felverése, ami problémás, tekintetbe véve, hogy kevesebb sátorvasat vittünk, mint kellett volna… Ezt is megoldottuk. Leleményes ember a Magyar. :-) Rohadt meleg, 38-40 fok…Fogalmam nincs, hogy miért kellett odaérnünk csütörtökön délre, hiszen semmi dolgunk nem volt… A regisztráció teljesen rendben volt, csak a technikai személyzet egy betűt sem beszélt angolul. Azért még azt is sikerült elmutagotni nekik, hogy szükségünk lenne egy sörpadra. Ezt pedig ettől a naptól csak Beertable –ként fogom emlegetni az biztos. A megnyitóra is időben érkeztünk…Sőt! Ősmagyarokhoz méltóan le is telepedtünk a főtéren a fűben, míg mindenki más rázta a rongyot a kávézók teraszain. Olyan frankón éreztük magunkat a zöldben, hogy majdnem meg is feledkeztünk a technikai tájékoztatóról. Semmi új dolgot nem hallottunk az 5 perc alatt, míg az egész tartott. A megnyitó következett a sorban. Jól meg volt koreografálva, kissé túl is spilázták az egészét, hiszen minden fontosabb volt a versenyzőknél. Volt itt ejtőernyős célba ugrás a főtérre a színpad elé, molett lánykák csizmában pörgették aprócska botocskáikat, táncos bemutatók, majd stand-up comedy. Én úgy gondolom, hogy túl giccses volt az egész és a kevesebb néha több. Viszont szervezői szemszögből látom, hogy mit nem szabad erőltetni! :-) Mindenből tanul az ember! A tészta buli jó volt, csak éppen nem álló fogadásra készültünk a 3 órás megnyitó után… sok helyre nem lehetett leülni sajnos a könyvtárban! Ennek köszönhetően birtokba vettük a sajtótermet, hiszen mint már mondottam volt: leleményes ember a Magyar :-) Eztán zúztunk volna haza aludni…Háháháhháháhhá…De Neeeeem. Mert azt nem lehetett. Miért nem? Kérdeznéd te…Nos csak azért, mert nálunk délben van 5 perc harangzúgás Nándorfehérvár emlékére, ám Szlovéniában a napi harangzúgás közben tartanak időnként 5 perc szünetet. EZ VÉRESEN KOMOLY! Igaz, hogy a verseny végére ez már fel sem tűnt…A verseny napján 35 fokban (árnyék) üldögéltünk várva az indulást. Elmondhatom, hogy a du 16:00-ás rajt, az SZAR! Azt sem tudtam, hogy mikor és mit egyek-igyak addig a nagy melegben. A meleg miatt nem kívántam a kaját, de muszáj volt enni valamit, így nehezen gyűrtem le a falatokat és ebben a stresszes gyomrom sem nagyon segített. Inni fele annyit sem tudtam, mint amennyit kellett volna ebben a melegben, ám mégis folyamatosan WC-re jártam.Eljött az indulás pillanata…Rajt előtt kitalálták, hogy a víz 25 fokos… :-) Vagyis lehetett neoprént használni…Tudom, hogy ezzel nekünk akartak kedvezni a szervezők, mert a kis segítség is segítség, ám most sokan beugrottak a csőbe. A víz szinte bugyogott. Én megpróbáltam az arany közép utat választani és rövid neoprént használtam, de ez sem vált be.A 4.-5. körtől folyamatosan öklendeztem a vízben. Arra gondoltam, hogy kiszáradtam, és próbáltam inni a tóból, merthogy az meg kristálytiszta volt. Éppen ezért nem is értettem, hogy akkor miért volt olyan rohadtul döglött hal szaga?! Ezzel az ötletemmel teljesen kivégeztem magam, mert végleg teljesen felfordult a gyomrom. A szemüvegem folyamatosan bepárásodott, így olyan voltam, mint a vak hóbagoly, aki állandóan nekirepül a fának. Én simán telibe vertem az összes olajos hordót, amit meg kellett volna kerülnöm, sőt, időnként be is úsztam alá, nehogy már levegőt is tudjak venni. Életem legrosszabb úszása volt. Ötször úsztam ki a partra segítségért, vagy frissíteni, de inkább fulladtam volna bele a vízbe, mert ami ez után jött, az maga volt a pokol.Segítőim elég nehezen tudtak ráültetni a bringára, de megindultam Bakovci irányába. A szívem össze- vissza vert, amit jeleztem is segítőimnek, hogy nagyon rosszul vagyok. Aztán az első pár kör megtétele után 30-as tempónál 80-90-es volt a pulzusom. Ásítoztam, szédelegtem a bringával keresztbe-kasul. Egy ízben le is mentem a pályáról, de szerencsére nem estem el. Le is kellett ülnöm. Masszázs/kóla/szárnyas ital/kaja és menet tovább. Fél óra múlva már 110-120 körül dobogott a motor és a gyomrom is kezdett rendbe jönni. Kicsit spórolósan mentem, sokat dumáltam Breuer-Orbán Karcsival is. Elérkezett a futás ideje. Reggel még elég tűrhető volt a meleg és az első 20 köröm szépen elfogyott, pedig nagyon szét szoktam esni a melegtől. Most valahogy megleptem mindenkit, hisz nagyon jól ment. Aztán egyszer csak elfogytam. Pár körön keresztül próbáltam átlépni a falat, de a 38 fokos meleg ezt nem nagyon könnyítette meg. A szervezetem fáradtan már nem is tudott védekezni a meleg ellen. Kb 100-200 méterenként öntötttem magamra a vizet és ittam egy-egy kortyot.Összerogytam, majd felkeltem. Ismét összerogytam, s újra felkeltem. Hálás köszönet a segítőmnek, Szilvinek, Robinak, Pécsi Petinek és Tucónak, de Esztiéknek és mindenkinek aki ott volt. A helyiek szerencsére roppantul a szívükbe zártak és szinte folyton az én nevemet lehetett hallani a központi a fesztivál sátor közelében. Amíg erőmből telt mindig mindenkire mosolyogtam és vissza is tapsoltam nekik. Óriási fazonok élnek ott. Teljesen másik világ, mint ami nálunk van. A 15 órás „futásomban” volt egy kis fagyizgatás, tusolások, étkezések, elfekvés, táncolgatás, haverkodás, „vágóhíd”, 40 fok, jégeső, közös séta a szurkolókkal és fotózkodás a pályán a helyi lakosokkal a saját házaik előtt. Nem akartam elhinni, így az sem baj, ha te sem hiszed el. És tudjátok, hogy mit nem hiszek még el?A speakert, aki a verseny végére szinte már folyamatosan MAGYARUL beszélt, az embereket, akik vízzel, étellel és PÁLINKÁVAL kínáltak a pálya szélén. Nem hiszem el, hogy minden porta gyönyörű és rendezett volt, hogy minden portán kitárták az összes kaput és ajtót a pálya mentén, hogy 100 méterenként rakták ki a lakók ÖNSZÁNTUKBÓL a napernyőt és alá a folyamatosan tiszta és hideg vizet. Nem hiszem el, hogy az öregek a szakadó esőben, mikor már csak négy ember volt a pályán éjjel 01:00-kor, esernyővel üldögéltek a kapujuk előtt és rendítetlenül tapsoltak. Nem hiszem el barátaim önzetlenségét, de főleg azokat az anti-humanoidokat, akik még a jégesőben is kerékpárral kísértek egy szál fürdőnadrágban. Továbbá nem hiszem el azt sem, hogy családom és imádott feleségem lemaradt arról az érzésről, amikor a nevemet hallva szinte felrobbant a több száz fős rendezvénysátor. Ez a verseny nem verseny volt. Inkább túlélőtábor, amely a túlélők számára örök élményt és barátságot adott. Ennyit tudok leírni, amely talán érthető is. A többi megértéséhez el kell, hogy gyertek jövőre s akkor biztosan megértitek majd, mi is az , amit nem lehet leírni. Jah egyébként a 26 indulóból 12. lettem, a mentő fél óránként vitte az embereket, de én megcsináltam. Az okosok véleménye pedig rohadtul nem érdekel. Büszke vagyok a családomra, a barátaimra és magamra is. Köszönöm a segítséget és a Szurkolást Mindenkinek. Szép napot Néktek! Üdv :-)   



 
 
Lap tetejére
 
Támogatóink
Partnereink